A park közleménye szerint az állatkertek világában nincs hivatalos ranglista, de a jelentősebb európai állatkertek körében létezik egy mértékadó értékelési rendszer. Ennek szellemi atyja a brit Anthony Sheridan, aki eredetileg az elektronikai iparban volt sikeres üzletember.
Amikor azonban 2007-ben visszavonult az üzlettől, elhatározta, hogy rendszeresen bejárja Európa legjelentősebb állatkertjeit, és kidolgozott egy szempontrendszert is az értékelésükre. Listája a módszertan részletes leírásával, valamint egyéb állatkerti tapasztalatainak összegzésével együtt először 2011-ben látott napvilágot What Zoos Can Do című könyvében. Sheridan azóta is járja Európa legfontosabb állatkertjeit, hogy rendszeresen frissíthesse, aktualizálhassa a ranglistát.
Kapcsolódó
A közlemény szerint néhány nappal ezelőtt felkereste a Fővárosi Állat- és Növénykertet, előadást is tartott, amelyben az európai állatkertészet fejlődésének aktuális trendjeit értékelte, és kitért az általa összeállított ranglista alakulására is.
A legfrissebb listán - ahogy annak korábbi verzióiban is - a magyarországi állatkertek közül a fővárosi áll az első helyen. A Sheridan által vizsgált és értékelt 110 európai intézmény között négy hazai állatkert van, közülük a budapesti 189, a nyíregyházi 157, a szegedi és a veszprémi pedig egyaránt 113 pontot kapott a látogatói élmény, a szolgáltatások, a kertben folyó szakmai munka és több más szempont együttes mérlegelése alapján.
Az összeurópai mezőnyben a 110 állatkert közül a budapesti a 17. helyen áll, holtversenyben a dán és az ír főváros, Koppenhága és Dublin ugyancsak 189 pontra értékelt állatkertjével. A budapesti kissé lemarad a rotterdami (203 pont), a berlini (193 pont) és az amszterdami (191 pont) kertektől, de megelőzi például Hamburg (183 pont), London (183 pont), Antwerpen (181), Frankfurt (175 pont), Barcelona (171 pont) és Edinburgh (170 pont) állatkertjét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve