A Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalának pályázatán 54,4 milliót nyert a tragédiában érintett busztársaság, a Pizolit Kft. Mindez a később megjelenő és a nyertes közbeszerzéseket taglaló értesítőből derült ki.
A Czakó Tibor által vezetett busztársaság feladata úgynevezett különcélú autóbuszjáratok biztosítása a hét minden munkanapján Orosháza és Hódmezővásárhely között. A pályázatot tavaly november elejéig lehetett beadni, azaz a balesetet megelőzően kerített rá sort a kft. A szerződésük idén január 31-én lépett életbe.
A lap által megszólaltatott egyik szülő szerint felháborító, hogy az állam nem bontott szerződést a céggel.
A január 20-án a főleg budapesti középiskolásokat szállító autóbusz az A4-es autósztráda szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, kigyulladt és felrobbant. A tragédiában tizenheten életüket vesztették, a tizennyolcadik áldozat Budapesten halt bele a sérüléseibe.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve