Az Orbán-kormány a koronavírus okozta veszélyhelyzetre hivatkozva rendelettel különleges gazdasági övezeteket hozhat létre, az erről szóló kormányrendelet április közepén jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez azt jelenti, hogy a területek kikerülnek a helyi önkormányzat fennhatósága alól, még a helyi adót is a megyei közgyűlés állapítja meg és osztja szét. Az első ilyen különleges gazdasági övezet az ellenzéki vezetésű Gödön a Samsung-gyár lett.
A kormány nagyon ambicionálja a villanyautókba akkumulátorokat gyártó dél-koreai gyár fejlesztését, még ha az nem is tetszik a helyieknek, a magyar állam ugyanis több mint 40 milliárd forinttal támogatja a Samsung-gyár infrastruktúrájának kiépítését, amelybe többek között útépítés és vízközmű-fejlesztés tartozik. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban azt mondta az MTI szerint a gyárbővítésről, hogy "400-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon. 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel. Ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson."
Kapcsolódó
A kormány ezzel a lépéssel Göd területének gyakorlatilag 20 százalékát elvette a várostól, megakadályozva azt, hogy a város vezetése és a városlakók az érdekeiket érvényesíthessék egy nagy kockázatú, vegyi anyagokkal dolgozó üzem megépítése és működtetése kapcsán - írta vasárnapi közleményében a Momentum párt.
Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke május 11-én hétfőn 13 órakor, a Kossuth téren a Parlament előtt bejelentést tesznek arról, hogy a kormány lépése miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak és ismertetik a panasz főbb pontjait.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve