Egy 8800 négyzetméteres hűtőraktárral bővül az Aldi hazai logisztikai központja, így megduplázza a magyarországi hűtőraktár-kapacitását a kiskereskedelmi lánc - derült ki Bernhard Haider, a diszkontlánc hazai ügyvezető igazgatójának interjújából, melyet a Világgazdaságnak adott. A társaság így jóval nagyobb hűtött-termék kínálatot biztosíthat a vásárlóknak, egyúttal 50 fővel növeli raktári dolgozók létszámát, így csak a logisztika területén több mint 550 embernek ad már munkát.
A beruházásra csaknem 8,5 milliárd forintot fordítottak, ebből 4,6 milliárdot a hálózat bővítésére, amire az idén is ehhez hasonló összeget szánnak. Az Aldi hazai piacra lépése óta a cég már több mint 184 milliárd forintot fektetett be.
Haider a járványhelyzetről azt mondta, hogy a márciust több hullámban pánikvásárlások jellemezték, áprilisban viszont elmaradt a várakozásoktól a húsvéti forgalom a korábbi felhalmozások, illetve a kijárási korlátozások miatt. Mostanra már kirajzolódott, hogy a home office miatt az emberek otthon főztek májusban, de lassan visszatérnek a hagyományosabb vásárlási trendek.
A kiskereskedelmi különadó kapcsán az Aldi ügyvezetője azt mondta, hogy a válság mindenki részéről áldozatokat követel, ezért jogkövetők, megfizetik a különadót.
Az új üzletek építése hosszú távon, éves szinten kiszámítható mértékben jelentene stabil megbízást a hazai építőiparnak, amire a lakásépítések visszaesése, illetve a vírus következtében kialakult válság miatt szüksége is lehet - fogalmazott a vállalatvezető a lapnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve