Az elsősorban Dánia déli részén, Németországban, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon átrohanó, szokatlanul erős szélvihar október utolsó vasárnapján az eddigi becslések szerint több mint 300 millió eurónyi (93 milliárd forint) pusztítást hagyott maga után az érintett térségben. Csupán Németországban 250 millió euróra becsülik a biztosítók a kifizetendő károkat.
Magyarországon is jóval nagyobb lesz ez az összeg annál, mint amennyit a múlt kedden közzétett első gyorsbecslés állapított meg. Az első 24 órában a biztosítókhoz érkezett több mint 3200 lakossági kárbejelentés a hétvégére 15,3 ezer duzzadt fel, a kezdeti 300 millió forintnyi becsült kárérték jelenleg már meghaladja az 1,2 milliárd forintot. A társaságoknál az átlagos kárérték 90-100 ezer forint között mozog.
Kapcsolódó
Ahogy az első bejelentésekből már kirajzolódott, a legtöbb bejelentésben a vihar által megbontott tetők, beázások, panelhézag beázások szerepeltek. Az októberi vihar következményei így már a május-augusztusi időszak nagy viharaihoz mérhetők.
A május végi felhőszakadás nyomán például közel nyolcezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, csaknem 1,3 milliárd forint értékben. E négy hónapban a társaságok a szélsőséges időjárás okozta károkért több mint 103 ezer ügyfélnek csaknem 6 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki.
A jó hír az, hogy 2017 még így is messze elmarad 2010 katasztrófák sújtotta nyara mögött, amikor 312 ezer esetben fordultak a biztosítókhoz, amelyek 30 milliárd forintot fizettek ki - közölte a Mabisz.
Címlapkép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve