A friss szőlő, a szőlőmust, a részben erjedt szőlőmust, illetve a még erjedésben levő újbor alkoholtartalmának a növelését a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kezdeményezheti az agrárminiszternél. A javaslat kiterjedhet egy- vagy több borvidékre, illetve az egész országra is - derül ki a szövegből.
Az alkoholtartalom 0,5 térfogatszázalékkal növelhető. Az engedélyt a miniszter 15 napon belül adja meg és közzé teszi azt a Hivatalos Értesítőben. Azzal egy időben az Európai Bizottságot is tájékoztatja az engedélyezésről.
Kapcsolódó
A must alkoholtartalmának javítására több eljárás is van: alkalmazható szacharóz hozzáadása, vagy sűrített must hozzáadása is. Az újbornál viszont a hagyományok - és az uniós szabályozás értelmében - hűtéssel elért sűrítéssel lehet megtenni. Vagyis önmagában a rendkívüli helyzetben adható engedély nem jelenti azonnal a cukor hozzákeverését a borhoz.
Sőt, az Európai Unió a bor minimális és maximális alkoholtartalmát is előírja, amely aszerint eltérhet, hogy milyen területbesorolásba esik a termesztés helye. Magyarországon az összes szőlőtermő terület a C. I. kód alá tartozik, ami azt jelenti, hogy az alsó küszöbérték 9 alkoholfok lehet, míg a friss szőlő, a szőlőmust, a részben erjedt szőlőmust, a még erjedésben lévő újbor és a bor teljes alkoholtartalmát nem növelhetik 12,5 százalék fölé. Vagyis látszik, hogy bizonyos esetekben az erjedés tökéletes lefolyásához szükséges a cukorhozzáadás.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve