A lap csütörtöki számában Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára azt mondta, hogy 250-300 albán pékség van Magyarországon, de piaci részesedésük nagyságáról nem tudott beszámolni. Ez "nem jelentene semmiféle problémát, amennyiben ezek a társaságok is betartanák a hazai pékségekre vonatkozó higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat" - írta a Magyar Nemzet.
A Magyar Pékszövetségnél úgy tudják, hogy a hazai élelmiszer-biztonsági és munkaügyi hatóság szakemberei tavaly célzott ellenőrzéseket tartottak az albán pékségekben, de ezt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a Magyar Nemzetnek nem erősítette meg. Magyarországon megközelítőleg 1300 pékség található, ebből 1000-1050 a magyar vállalkozás. Ezen felül mintegy 1800-2000 látványpékség is működik.
Werli József beszámolt arról is, miután a sütőipari vállalkozások költségei tavaly folyamatosan emelkedetek, előreláthatólag drágul majd a kenyér és más sütőipari termékek ára, de a változás mértéke és időpontja a vállalkozások és kereskedők közötti megállapodástól függ.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve