Az étterem egyben Magyar Borok Háza, így tíz neves magyarországi pincészet - köztük a Bock, a Takler, a Wunderlich és a Mészáros - negyven különféle borát értékesítheti. Az észak-amerikai piacon a Vinum Tokaj International LLC. által végzett néhány éves előkészítő marketing és piacépítési tevékenység eredményeként nyithatott meg pénteken az étterem.
A megnyitón a kanadai Magyar Konzulátus képviseletében Szabó Stefánia torontói főkonzul, Király Ödön külgazdasági szakdiplomata, a város alpolgármestere, Gino Rosati és Michael DeBiase regionális tanácsos is részt vett - adta hírül a Külügyminisztérium közleményben az MTI-t.
A borkóstolóval egybekötött ünnepi vacsorán megjelentek Balla Sándornak, a Tokaj Canada elnökének és a Borház menedzserének meghívására a politikai és gazdasági élet szereplői, illetve a helyi magyar közösség képviselői is. A magyaros menü mellé tokaji pincészetek borait szolgálták fel. A borokat Szabó Zoltán, Kanada egyik legismertebb, nemzetközi szinten is elismert sommelier-je mutatta be. Balla Zsigmond, a Vinum Tokaj International ügyvezetője ismertette a cég azon terveit, amelyek alapján a közeljövőben két újabb helyszínen, New Yorkban és Los Angelesben is megnyílhat Tokaji Wine Boutique Étterem és Magyar Borok Háza.
Balla Attila, a Drink Tokaji elnöke szerint a rendezvény a magyar kormányzat által elindított kezdeményezés első lépése. A projekt keretében az egyes magyar borvidékeket - kiemelten Tokajt - a világ bortérképére szeretné visszahelyezni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve