A magyar kormány érdeklődik a Vodafone hazai cége iránt - értesült az origo több iparági forrásból. Egy, a Vodafone-nál dolgozó középvezető szerint a cégen belül már kész tényként kezelik, hogy egyeztetések folynak egy lehetséges üzletről. A vállalatnak beszállító egyik mobilcég vezetője is tud az állam vételi szándékáról, és ezt a Vodafone napi ügyeire rálátó külső tanácsadó sem cáfolta. Információnk szerint a Vodafone értékének meghatározását a négy nagy nemzetközi tanácsadó cég egyike végzi. A hetekben ráadásul Magyarországon járt Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyalt - igaz erről semmi konkrétum nem szivárgott ki.
Megkötött üzletről azonban még egyáltalán nincs szó, biztosat egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Vodafone-nál lenne racionális alapja az eladásnak, a kormány pedig szívesen beszállna a mobilpiacra. A Vodafone Magyarország légből kapott híresztelésnek minősítette az értesüléseket, és nem kommentálta, a Miniszterelnökség pedig azt közölte, hogy a Vodafone megvétele "a miniszterelnöknek soha semmilyen tárgyalásán nem merült fel".
Hírlapi kacsának minősítette Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója az MTI-nek a hírt. Hangsúlyozta: a hírnek nincs semmilyen valóságtartalma.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve