Ilyen nagy érdeklődésre 2010 óta nem volt példa - tudta meg a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) a Világgazdaság. A vizsgadíjakból az előző évinél 300 millióval több, 3 milliárd forint folyt be.
Nem tudni, mitől nőtt meg az érdeklődés. A demográfiai okok mellett azt is közrejátszhatott, hogy a gazdasági válságot követően újból jut pénz olyan nagyobb kiadásra, mint a vezetői engedély megszerzése.
Kapcsolódó
Az életkorban nincs érzékelhető eltérés a korábbiakhoz képest, a a B kategóriás vizsgázók többsége 17-25 év közötti.
Nincs érdemi változás a sikerességnél sem: 2014-ben 57,5 százalék volt a sikeres vizsgázók aránya, míg tavaly 56,7 százalék. Nagy eltérés a segédmotoros-jogosítványra aspirálóknál jelentkezett, ott húsz százalékponttal csökkent a sikeres vizsgázók aránya.
Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése akár 200 ezer forintba is kerülhet. Az iskolák általában azzal versenyeznek egymással, hogy együtt vagy külön számítják az elméleti és a gyakorlati képzés díját, és ebből, ha valaki egy helyen veszi igénybe ezeket, vagy ha egy összegben előre és készpénzben fizet, akkor kedvezményt kap. Az elméleti képzés általában 20-30 ezer forint, a gyakorlati pedig 100 ezer körüli, jellemzően valamivel felette - írta a lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve