A felmérés szerint a legnagyobb veszteséget azok szenvedték el, akik a turizmusra építettek, míg a forgalomnövekedés szempontjából kiemelkedőek voltak az elmúlt időszakban azok a területek, amelyeket a koronavírus-járvány hozott kedvező helyzetbe, ilyen például a számítástechnika, a hobbi jellegű termékek köre.
A felmérésben résztvevők 43 százalékának nőtt, 20 százalékának nem változott a forgalma a járvány alatt, a válaszadók 24 százalékának pedig akkor még nem üzemelt a webáruháza. Mindössze a megkérdezettek 12 százalékának csökkent valamelyest vagy jelentősen a bevétele.
Kulcsár István Róbert, a cég egyik alapítója a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy a 707 webáruház 43 százaléka rendelkezik offline üzlethelyiséggel, és hangsúlyozta: az online és az offline között erős szinergia van, ami a többcsatornás értékesítésre ad lehetőséget.
A kutatást végző Shoprenter jelenleg 60 munkavállalót foglalkoztat, hatezer áruházat bérelnek tőlük. 2020-ban ezeken a webshopokon összesen 6,5 millió rendelés volt 158 milliárd forintos értékben. A cég indulása óta a Shoprenteres webáruházakban összesen már 500 milliárd forintnyi rendelés volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve