A felszámoló a Portfolio.hu szerint arról értesíti az ügyfeleket, hogy a korábban kiküldött egyenlegközlő lapok jelentős része visszaérkezett, az adatok feldolgozása folyamatos, eltérések esetén ügyintézők keresik meg az ügyfeleket telefonon, elektronikus levélben és/vagy postai úton. A feldolgozási folyamat lezárását követően minden ügyfél kap visszaigazolást az igényére.
Az adós társaságnál keletkezett hiány pontos meghatározása is folyamatban van - tette hozzá a felszámoló, amely arra is kéri az ügyfeleket, hogy az ügyféltulajdon kiadásának elősegítése érdekében előzetesen nyissanak másik befektetési szolgáltatónál értékpapírszámlát és az egyeztetések során jelöljék meg a későbbi transzferekhez szükséges adataikat.
Kapcsolódó
A közlemény szerint 2015. szeptember 1-jétől ügyfélszolgálat fog működni, az ezzel kapcsolatos részletes tudnivalókról pedig rövid időn belül tájékoztatást adnak.
A felszámoló arról is tájékoztat, hogy a kiadás keretében sor kerül a meglévő értékpapírok vonatkozásában a felszámolási eljárás kezdő időpontját követően a Hungária Értékpapír Zrt. "f.a." pénzforgalmi számlájára beérkezett osztalékok kifizetésére is. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a felszámolási eljárás során lejáró diszkont kincstárjegyek, államkötvények vonatkozásában a lejárat után keletkezett pénzeszközöket a felszámoló elkülönítetten kezeli és a lejárt értékpapírok mennyiségének megfelelően az ügyfelekkel kiadáskor elszámol.
További részleteket itt talál.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve