A június közepén megkezdett Bartók Béla úti beruházásokról egyebek mellett azt írták, jogszabályi előírások miatt egyes villamosmegállókat szélesíteni kell az útpálya rovására, ezért a Gárdonyi és a Szent Gellért téren a Szabadság híd irányában a korábbi keresztmetszet mellett csak további beavatkozásokkal lenne biztosítható a 2x2 forgalmi sáv.
"Ennek lehetséges megoldása érdekében a szükséges kiviteli tervek készítése végső fázisban vannak, döntés a kialakítandó keresztmetszetről, a forgalomtechnikai megoldásokról - beleértve a kerékpáros közlekedés feltételeinek kialakítását is - ezt követően, a következő hetekben születik döntés" - áll a BKK közleményében.
A közleményben azt hangoztatták, hogy a főváros továbbra is elkötelezett az összehangolt fejlesztések és a budapesti kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása mellett, ugyanakkor a Bartók Béla úti fejlesztés csak olyan lehet, amely egységes kialakítást nyújt az érintett útszakaszokon és a villamosmegállók környezetében.
Emlékeztettek arra, hogy a XI. kerületi Bartók Béla úton jelenleg három beruházás folyik egyszerre. A fővárosi önkormányzat megbízásából a BKK uniós források felhasználásával építteti át a villamosmegállókat, melyek így alkalmasak lehetnek az itt közlekedő alacsonypadlós autóbuszok és villamosok együttes fogadására és biztosítani tudják a teljes akadálymentességet is.
A BKV Zrt. saját beruházásban végzi az elhasználódott villamospálya felújítását és a villamos közeledés energiaellátását nyújtó betápláló vezeték cseréjét a Szabadság híd és a Móricz Zsigmond körtér között, a Főtáv Zrt. pedig a távhővezeték rekonstrukcióját bonyolítja le a Csíky utca és a Szent Gellért tér között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve