A pénzügyi jogok biztosa kedden bejelentette: a devizahitelezésből adódó társadalmi feszültségek megoldására indított háromoldalú szakmai tárgyalás keddi fordulóját a Magyar Bankszövetség kérésére elhalasztották. A biztos a közlemény szerint írásban megküldte a bankszövetségnek a tárgyalás egyetlen, keddre tervezett napirendi pontját, és levelére még a héten választ vár.
Sütő Ágnes az MTI érdeklődésére elmondta, a keddre összehívott megbeszélés témafelvetését hétfőn délután kapták meg, 3 és fél sor terjedelemben. A témafelvetés a deviza alapú hitelek meghatározásáról szólt, amelyre a Magyar Bankszövetség még kedden megadta az érvényes jogszabályok szerinti definíciót és a hozzá tartozó szakmai magyarázatot.
"Tekintettel arra, hogy kérésünk ellenére a mai napi tárgyalásra semmilyen más előkészítő anyagot, előterjesztést nem kaptunk, ezért a tárgyalási fordulót előkészítetlennek, és felesleges időhúzásnak láttuk" - mondta a kommunikációs vezető.
Sütő Ágnes hangsúlyozta továbbá, hogy a Magyar Bankszövetség a meghívó Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és további szakmai résztvevőkkel minden megfelelően előkészített tárgyalásra, illetve egyeztetésre készen áll.
Doubravszky György februárban jelentette be, hogy háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását kezdeményezi a devizahitelesek gondjainak megoldása érdekében. A biztos szerint az egyik alapvető kérdés annak eldöntése, volt-e a felvett hitelek mögött deviza, vagy azok forinthitelek voltak, amelyeket adott deviza - például az euró vagy a svájci frank - árfolyammozgásához kötöttek. Az első tárgyalási forduló a múlt szerdán volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve