A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait - egyebek mellett ezeket tartalmazza az új biztosítási törvény tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan köteles fogadni. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni és ezzel az írásbeli panasszá alakul át. Erre pedig 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.
Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül - indoklás nélkül - felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti- és a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.
Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, amennyiben ő köti a szerződést.
Ha a biztosító az eszközalapját hozamgarantáltnak nevezi, akkor ez automatikusan magában foglalja a tőkegaranciát is. A tervezet felsorolja, hogy az eszközalap mikor tekinthető tőke-, illetve hozamgarantáltnak. Így például ha az erre szolgáló biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja. A biztosító pedig közvetlenül a biztosítéknyújtónál válthatja be a garanciát.
A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, ugyanakkor az irányítási és ellenőrzési jognak, illetve a kockázat-vállalásnak a biztosítónál kell maradnia.
Amennyiben a kiszervezés miatt az ügyfelet kár éri, akkor a biztosító köteles sérelemdíjat fizetni. Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) így nevezi a régi Ptk. szerinti nem vagyoni kárt.
A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek. Ezt az általános szabályt azonban szigorítják a későbbi részletes szabályok. Így a biztosító nem vásárolhat saját maga által, illetve a kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt. Ez a megszorítás azonban nem vonatkozik a szabályozott piacra bevezetett papírokra.
A biztosítástechnikai tartalékot úgy határozza meg a tervezet, hogy annak nagysága megegyezik azzal az összeggel, amelyet akkor kellene fizetnie a biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségét egy másik biztosítóra ruházná át.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve