Elindult egy olyan fajta szóbeszéd Magyarországon, hogy bármelyik másik bankkal is megtörténhet, ami a Sberbankkal. A magyar bankrendszer azonban stabil - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn reggel az RTL Klubban. A magyar bankoknál mintegy 1600 milliárd forint szabad tőke van, a likviditás, amit a bankok egymás között mozgatni tudnak 17 ezer milliárd forint, ami a teljes magyarországi GDP harmada. Ráadásul tavalyi év a 2019-eshez képest is erős volt a magyar bankrendszerben, minden szolgáltatás zavartalanul működik.
A Sberbank esete egyedi, erős orosz anyabank állt mögötte. Európában egy osztrák entitás állt a kelet-közép-európai leánybankok mögött. Az Oroszország elleni szankciók után az orosz bank nem adott több likviditást az osztrák leánybanknak, és a többi itteni bank sem segítette ki az ausztriai entitást.
Ennek az eredménye lett az a pánik, hogy az ügyfelek megrohanták a cseh és osztrák Sberbankot, de látták, hogy a többi országban is ez lesz a helyzet. Hétfőn és kedden ezért az MNB bankszünnapot rendelt el. Kiderült, hogy a magyarországi bank a fölösleges likviditását Ausztriában tartja az anyabanknál.
38 millió forintig
Mivel az osztrákok nem tudták értékesíteni másnak a Sberbankot, csődbe ment az ottani bank, így a magyar bankot is végelszámolni kellett, mert nem volt már biztos, hogy vissza tudják szerezni az anyabanknál lévő betétet. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 100 ezer euróig, több mint 38 millió forintig kártalanítja az ügyfeleit. Az MNB ennek érdekében 150 milliárd forint hitelt biztosít erre az OBA-nak.
A végelszámolási eljárás során derül ki, hogy van-e elég vagyona (fiókok, autók, hitelek) a banknak a 100 ezer euró fölötti betétek és más tartozások kifizetésére. Ha ez nem sikerült, akkor felszámolásra kerül sor, ennek során jó eséllyel valamekkora összeget a károsultak a 100 ezer euró fölött is vissza fognak kapni. A hitellel rendelkezőknek tovább kell fizetniük a hitelüket akkor is, ha a 100 ezer eurónál több betétjük ragadt bent, vagyis nem csökkenti a különbözet a tartozásukat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve