Nyilván tisztában van a tényekkel, miszerint kilencéves kormányzásuk alatt bár volt felzárkózás Európához, de ennek üteme kevés, és a "magyar modell" ellenére semmivel sem jobbak az eredményeink mint a régiós átlag - írta blogján a közgazdász az aranykor kapcsán a Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György MNB-elnök közti polémia ügyében.
A befektetési szakértő úgy fogalmazott, hogy miközben Matolcsy megfeddi Vargát, hogy nem elég optimista képet sugároz, ő maga meglepő módon ezután belengeti azt, hogy a német autógyáraktól való függés igen veszélyes lehet és gazdasági lassulást/problémákat okozhat. Ez önellentmondásnak tűnik, de nem az. Ezzel ugyanis arra próbálja ösztökélni a kormányt, hogy ezt a veszélyt kivédendő, kezdje már meg végre az MNB 330 pontos versenyképességi csomagjának a minél gyorsabb implementálását.
Márpedig e csomag megvalósítása valóban üdvös lenne, de láthatóan van ellenállás sok ponttal szemben a Fideszen belül, hiszen ha nem lenne, nem kellene ezt Matolcsynak ennyire erőltetni - tette hozzá Zsiday.
A "cuki cicaharcból" az is iderült a számára, hogy az MNB vezére láthatóan teljes mértékben tudatában van a gazdaság reflexív természetének - ami egyébként Soros György gazdaságról és piacokról szóló könyveinek legfontosabb üzenete -, azaz annak, hogy a gazdasági szereplők gondolatai/várakozásai visszahatnak a gazdaságra, a gazdaság pedig a szereplők gondolataira. A gazdasági folyamatokban sok az ilyen önbeteljesítő jóslat, és láthatóan Matolcsy számára kiemelt fontosságú a várakozások menedzselése, ezért is írja, hogy nemhogy vége van az aranykornak, de csak most kezdődik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve