A közlönyben megjelent határozat szerint Völner Pál október 9-ei hatállyal tölti be az államtitkári posztot. A közlönyben az is olvasható, hogy Répássy Róbertet, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát - szintén a miniszterelnök javaslatára - a köztársasági elnök felmentette tisztségéből október 8-ai hatállyal.
Trócsányi László igazságügyi miniszter a hónap elején Miskolcon, egy konferencia után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség.
Répássy Róbert egy héttel később az M1-nek azt nyilatkozta, hogy a következő időszakban képviselői munkáját tekinti fő közéleti tevékenységének, de reméli, hogy dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert azt szereti csinálni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve