Többségük fogyasztásra termel, és termékeikre a kereslet - ha némileg csökkent is, de - stabil maradt az elmúlt években is. Számos egyéb kihívással azonban nekik is szembe kell nézniük.
Saját bevallásuk szerint a mezőgazdasági cégeknek a legnagyobb problémát a kedvezőtlen gazdaságpolitika (86 százalékuk szerint), a tőkeszegénység (84 százalék) és az áfa mértéke (77 százalék) okozza. Ezért a szektort 96 százalékuk szerint nagyban segítené a jövőben az átlátható gazdaságpolitika, a kiszámítható jogi, adózási, szabályozói környezetet 81 százalékuk tartja fontosnak, míg az átlátható pályázati rendszer és a foglakoztatási feltételek könnyítése is 73 százalékuk szerint javítana működésükön.
A megkérdezettek fele szerint az ágazat stagnálni fog az elkövetkező 3 évben, egyharmaduk szerint romlik majd, és csak 21 százalékuk prognosztizált javulást. Saját vállalkozásukkal kapcsolatban azonban már optimistább a 414 megkérdezett vállalkozás vezetője: bár felük ugyanúgy stagnálásra számít, de itt jelentősebb azok száma, akik szerint a vállalkozásuk helyzete javulni (37 százalék) és csupán egyötödük véli úgy, hogy romlani fog a jövőben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve