Az előzetes adatok szerint 2018 márciusában az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, míg a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 1,9 százalékkal nőtt.
A statisztikai hivatal azonban azt is hozzátette, hogy a jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2018 márciusában kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017 márciusában.
Kapcsolódó
A termelés az év első három hónapjában 2,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás márciusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal mérséklődött.
Elemzők szerint az új kapacitások folyamatos belépésével a következő hónapokban gyorsulhat az ipari termelés. A gyengébb bázis miatt az ipar élénkülése a második fél évben lehet látványosabb. Éves átlagban 5-8 százalék közötti emelkedést várnak a szakértők - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
