Egyikük ott is hagyta az állami ellátást, már csak magánrendelésen fogadja a betegeket. Egy orvos egy budapesti állami intézménybe ment át, közben magánrendelésen is operál. A harmadik orvos Miskolcra, állami fenntartású kórházba ment dolgozni - írta a portál.
Az érsebészek felének elvesztése már okozott galibát. Előfordult, hogy komoly beavatkozást igénylő beteget nem tudott fogadni a veszprémi kórház, mert a specialista érsebész a távozók között van, ezért át kellett irányítani a beteget egy másik kórházba. Ügyeletet egyelőre még el tud látni a kórház, de úgy, hogy a sebészetről ugranak be, pótolva a távozott érsebészeket.
A kórház főigazgatója válaszában nem cáfolta a 24.hu információit.
Ezt tervezik a fővárosban
Csütörtökön közleményt adott ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÉAEK) a fővárosi érsebészeti ellátással kapcsolatban. "Az Egészséges Budapest Program elképzelései alapján Budapest térségben is centrumokban fog koncentrálódni az érsebészeti betegellátás, ahol biztosíthatóvá válik a magas szintű technológiai háttér és a magas szakmai tudást igénylő szakembergárda. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben alakítanak ki jelentős beruházással (CT-, MR-, angiográfiás készülék, intenzív osztály felújítás, műtő korszerűsítés, több mint 1,5 milliárd forint értékben) egy XXI. századi technikai felszereltségű, európai színvonalú érsebészeti központot, amely biztosítja majd a térség valamennyi betege számára a lehető legmagasabb szintű ellátást. A Péterfy Sándor utcai Kórház Országos Traumatológiai Intézetben korábban alkalmazásban levő érsebész szakorvosok szakmai munkájukat részben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet érsebészeti központjában, részben más fővárosi érsebészeti központban folytatják és látják el az ügyeleti szolgálatot is a minél magasabb szintű betegellátás biztosítása érdekében" - írták a közleményben.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve