Vasútépítésből 12 milliárd forintos, biztosítóberendezések telepítéséből nyolcmilliárdos, felszín alatti víztelenítésből és egyéb munkákból szintén nyolcmilliárdos árbevételt kellett elérnie az elmúlt három évben annak a cégnek, amely fel akarja újítani a budapesti M3-as metrót. Emellett nem lehetett veszteséges egyik éve sem ez alatt az idő alatt - derül ki a tenderkiírásból, amelyből a Magyar Nemzet idézett részleteket.
A felhívás utolsó oldalán szerepel egy megjegyzés, amely szerint az EU még nem döntött a beruházás támogatásáról. Az eljárást eredménytelennek nyilváníthatják, ha az ajánlattételi határidő lejártát követően és az ajánlati kötöttség ideje alatt a kormány vagy a főváros nem vállal garanciát a projekt pénzügyi fedezetének biztosítására.
A napilapnak BKV-s források azt mondták, hogy a vészjósló mondatokat a biztonság kedvéért írták be a tenderbe, mert elvileg az unió és a kormány is megváltoztathatja a beruházást támogató döntését. Tarlós István főpolgármester a múlt pénteken tutira ígérte a felújítás befejezését 2019 végéig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve