Az irányadó európai indexek tengerentúli társaiknál meredekebb lejtőre kerültek, ha a zárásra alaposan csökkentették is a korábban összeszedett veszteségeiket. Londonban, Frankfurtban és Párizsban egyaránt fél százalék körüli volt a gyengülés.
A piac hétfőn tudott először reagálni a ciprusi mentőakció hírére, a szigetország parlamentje pedig kedden már szavaz is arról, hogy az eurózónás mentőcsomag részeként megadóztassák-e a bankbetéteket. Mindez pedig érzékenyen érintette elsősorban a pénzintézeti részvények árfolyamát, a nap folyamán a szektorban nem volt ritka az 5 százalék körüli esés sem. A befektetők ugyanis attól tartanak, egy ilyen döntés veszélyes precedenst teremthetne egy esetlegesen kialakuló hasonló olasz-, vagy spanyolországi helyzetre is. A ciprusi tőzsde az ország nemzeti ünnepe miatt nem nyitott ki, de más dél-európai részvénypiacok jókora mínuszokkal zárták a hét első napját. Az olasz FTSE MIB index és a spanyol IBEX 1 százalék körüli veszteséggel állt a kereskedés végén, miközben a tízéves kötényhozamok emelkedtek.
A tengerentúlon mindemellett egy vártnál rosszabb ingatlanpiaci hangulatmutató is enyhén kedvezőtlenül befolyásolta a vételi kedvet. A hírek a nyersanyagipari cégek jegyzését is megviselték, miközben a menedék befektetésnek tartott arany irányadó határidős árfolyama a New York-i árupiacon közel 1 százalékkal 1600 dollár fölé kúszott. A nyersolaj ugyanakkor jókora kilengések után stagnálást mutatott. A J.C. Penney kiskereskedelmi óriás viszont a kevéssé támogató közegben is meredeken drágult egy pozitív elemzői értékelés hatására, de az Apple és a HP is jól szerepelt az egész technológiai szektornak utat mutatva.
A zárás előtt szűk két órával 1-3 tized százalékkal gyengültek a tengerentúli indexek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve