Az InfoRádió szerint a szervezet megfogalmazta javaslatait a házi gyermekorvosi rendszer átalakításával kapcsolatban, melyek reményeik szerint - megvalósulás esetén - a szakma megújulását és megerősítését segítik.
Póta szerint a legsürgetőbb probléma az utánpótlás kérdése, mivel a házi gyermekorvosi hivatás nagyon elöregedett: a szakemberek 45 százaléka 60 év feletti, de az aktív nyugdíjkorúak aránya is 25 százalék felett van. Ha az idősek pótlása nem történik meg, hamarosan nagyon komoly ellátási zavarokhoz vezethet, sőt idővel meg is szűnhet a szolgáltatás - figyelmeztetett a szakember. Ahol utód nélkül szűnik meg a gyermekorvosi praxis, ott a helyi családorvos veszi át a feladatot, véglegesen.
Kapcsolódó
Mivel a házi gyermekorvosok gyerekgyógyász szakvizsgával rendelkezve szakorvosként dolgoznak, a háziorvosok képzésének azonban csak töredékét teszi ki ez a terület, mindenkinek érdeke, hogy a gyermekeket teljes szakértelemmel bíró doktorok lássák el.
Bár az utóbbi években lényeges bérfejlesztési és finanszírozás növelési intézkedések történtek, de a korábbi lemaradás mértéke miatt még mindig van hova fejlődni.
(Fotó: StockSnap)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve