A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Egyelőre egyik országot sem az utazásra nem javasolt, hanem a fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek között tartja nyilván a Külügyminisztérium - emlékeztetett Füri Mihályné, a Karthago Tours cégvezetője.
A társaságnál figyelik a híreket. Azok, akik későbbi időpontokra foglaltak utat, 60 nappal az indulás előtt minden költség felszámítása nélkül lemondhatják utazásukat. Amennyiben pedig változik a Külügyminisztérium besorolása, természetesen leállítják az utakat és minden utazó visszakapja a befizetett összeget.

A turisztikai szakértők szerint jól jöhet, hogy hazánkban nem túl erős az előfoglalás, ráadásul még az előrelátók is rendszerint márciusban "ébrednek". Ha egy-két hét után helyreáll a rend az adott országokban, nem lesz érezhető visszaesés a piacon − vélekedik Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezetője. Ennek nyomán az irodák szerint ma még korai találgatásokba bocsátkozni, hogy lehetnek-e olyan dömpingárak ezeken a piacokon, mint két éve, az "arab tavasz" idején: egyelőre jól lekötöttek a kapacitások, és a jelenlegi események még nem indokolnak tömeges útlemondásokat.
Ha egyértelművé válik, hogy hosszan tartó válságra kell felkészülni és érezhető lesz, hogy a nagy küldő országok forgalma csökken, akkor a magyar piac küldő ereje is felértékelődhet. Ezt viszont ma még aligha lehet megjósolni. Nagyobb gondot jelent viszont, hogy miként alakul Európa turizmusa. Zám Tibor szerint ha például Tunéziából a németek átmennek Bulgáriába, akkor ott sem lesz sok keresnivalójuk a magyar irodáknak, épp ezért fontos kivárni, hogy nagy küldő országok hogyan reagálnak majd. Füri Mihályné szerint alternatív desztinációk természetesen lehetnek, bár például Törökország − amely két évvel ezelőtt komoly átszerződő kapacitásokat kötött le az "arab tavasz" idején − ma már jelentősen drágább, mint Egyiptom vagy Tunézia. Sokak szerint az olcsó Bulgária ár−érték−szolgáltatás arányban ma még nem tudja felvenni a versenyt Tunéziával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve