Az intézkedés nyomán immár bruttó 256 ezer forint egy felsőfokú végzettségű kezdő védőnő alapilletménye, egy nyugdíj előtt álló kollégájuk esetében pedig 400 ezer forint ez az összeg.
A védőnők régi sérelme, hogy rájuk nem terjesztették ki a 2013-ban jóváhagyott bértáblát, így jóval alacsonyabb volt a fizetésük, mint az ágazat többi dolgozójának. Ugyanakkor a mostani intézkedés az alapellátásban dolgozó védőnők számára egy 2022-ig tartó béremelési folyamat kezdete, hiszen már ők is részesei az erről szóló megállapodásnak - mondta az egyesületi elnök.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve