A pénzügyminiszter hozzátette, az elmúlt évek a gazdasági erősödés jegyében teltek. A fejlesztési programok indulásához biztos alapot jelentett, hogy a kormány 1300 milliárd forintnyi adósságot vállalt át az önkormányzatokból, ebből 400 milliárd forint volt a megyei jogú városok adósságállománya.
Varga Mihály az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy a nagyvárosokban a következő évek fejlesztéseit a Modern városok programja határozza meg, 250 projekt valósul meg központi támogatással, összesen 3700 milliárd forintos értékben.
Kapcsolódó
Célunk, hogy ezt a programot teljes körűen megvalósítsuk, mert azt gondoljuk, hogy települések saját maguk tudják a legjobban eldönteni, számukra milyen fejlesztések a leghatékonyabbak - mondta a miniszter.
Varga Mihály szintén a fejlődést szolgáló elemnek nevezte a 2016-ban elindított bérfelzárkóztatási programot, mely érinti a minimálbért és a garantált bérminimum összegét. Hozzátette: nehezen születnek meg a következő évre szóló bérmegállapodások.
A kormány törekszik, hogy az adott vitát figyelembe véve segítse a két fél megállapodását. Ha ez nem történik meg akkor az év végén a kormány meghozza azt a szükséges döntést, mely meghatározza a következő évi minimálbér összegét - jelentette ki a politikus.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve