Úgy tűnik, nem a pozitív forgatókönyvek valósulnak meg, nem lesz gyors, V alakú visszapattanási görbe, hanem inkább egy W alakú, elhúzódó pályára kell készülni a gazdaági kilábalás terén- mondta a Portfolio.hu konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter.
A magyar kormány válságkezelő intézkedéscsomagja az egyik legnagyobb volt az Európai Unióban, az össztermék 20 százalékának megfelelő összeg áll készen a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére. Ez az első félévben arra volt elég, hogy 6 százalékkal zsugorodjon a gazdaság, a kormányzati lépések nélkül az uniós átlagnak megfelelő 9 százalék körül lehetett volna a visszaesés.
Kapcsolódó
A Pénzügyminisztérium szerint 2021 második negyedéve lesz meghatározó, ekkor alakulhat ki megbízható kép arról, hogy mi várható exportpiacainkon. A válság elhúzódása miatt most azzal lehet kalkulálni, hogy 2022 első félévére érheti el a hazai gazdaság azt a teljesítményt, amit 2019 januárjában mértek.
A feladatok terén az országban szüksége lesz egy gazdasági szerkezetváltásra, ez különösen igaz a külföldi látogatókra támaszkodó budapesti turizmusban, ahol most nullára esett vissza a forgalom, a repülőjáratok száma is a korábbi negyedére, harmadára zuhant vissza.
A kormány részéről Varga szerint fokozni kell a politikák végrehajtásának hatékonyságát, amiben eddig hagyományosan nem jeleskedik a magyar állam. Azt is elmondta, a kormány újabb támogató lépésekről döntött, amelyek részletei hamarosan nyilvánosságra hozzák, ilyen a kedvezményes, 5 százalék lakásáfa újbóli bevezetése, amitől nagy löketet remél a kormány az ingatlanpiacon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve