A nemzetgazdasági miniszter elmondta azonban, hogy a vendégmunkások alkalmazását csak olyan körben szabad engedélyezni, ahol nincs megfelelő magyar munkaerő és csak olyan országokból, ahol a "kulturális-történelmi hagyományok hasonlóak, mint nálunk". Hozzátette, hogy Csehországban és Lengyelországban sokkal elfogadottabb az ukrán munkaerő alkalmazása és 200-220 ezer, illetve csaknem kétmillió ukrán dolgozik ott. Becslések szerint 30-40 ezer kárpátaljai jár Magyarországra dolgozni, de erről nincs statisztika, mert többségük a magyar állampolgárságot is felvette.
A foglalkoztatottság és a munkaerőhiány kérdésére rátérve Varga Mihály a pályakezdő munkanélküliek 16-17 százalékos arányának csökkentését tartotta a legfontosabb szempontnak, aminek érdekében új munkahelyeket kell létrehozni.
A miniszter közölte, felülvizsgálják a közmunka rendszerét, mert a közfoglalkoztatottakat érdekeltté akarják tenni abban, hogy visszakapcsolódjanak a munkaerőpiacra. Varga Mihály az idényjellegű munkákból úgy látta ugyanis, hogy az emberek szívesebben választják a közfoglalkoztatást, mint a piaci munkát.
Javarészt marad a rekord magas áfa
A terjedelmes interjúban a tárcavezető beszélt arról, hogy az ország nincs abban a helyzetben, hogy a legnagyobb közösségi bevételt jelentő általános forgalmi adó mértékét egységesen csökkenteni lehessen. A kormány nem is ezt akarja, mert adófilozófiája szerint a munkát és a jövedelmeket érintő terhek csökkentése mellett a szükséges forrást a fogyasztás adóztatásával kívánja továbbra is beszedni.
Elismerte ugyanakkor, hogy az EU-ban legmagasabb adókulcs vonzza a visszaéléseket; "sajnos ezen a téren is tehetséges ötletgazda nép vagyunk" - állapította meg, hozzátéve: a termékek utaztatásával járó adóeltitkolással szemben uniós szinten kellene fellépni.
Ezért kivételeznek
Varga Mihály még mindig rendkívül magasnak minősítette a feketegazdaság GDP-hez viszonyított 20-21 százalékos arányát, de jelezte, hogy a Fidesz-kormányzás kezdetén ez még 26-27 százalékos volt. Ebben az összefüggésben jegyezte meg, hogy több mint 200 ezer online pénztárgép működik, és a jövő év elejétől új szolgáltatási köröknek kell alkalmazniuk. Mint az interjúban elmondta, a kaszinóüzemeltetőkhöz azért nem kell bekötni az online pénztárgépet, mert jelenleg is olyan ellenőrzési és adatszolgáltatási előírások vonatkoznak rájuk, amelyekkel lényegében azt is tudni lehet, "melyik asztalon mennyi zseton forgott".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve