A nemzetgazdasági tárca vezetője erről az Inforádió Aréna című műsorában beszélt kedden. Úgy fogalmazott: a kincstárban több lehetőség van, mint amit most tud. Fontosnak nevezte, hogy a kincstár nyitni tudjon nemcsak az állampapír-forgalmazás irányába, hanem abban is, hogy sokkal ügyfélbarátabbá váljon, azaz megteremtődjön annak lehetősége, hogy önkormányzatok számlavezetését is el tudja látni.
Varga Mihály elismerte, hogy egy ilyen változásnak a kereskedelmi bankok nem örülnének, de hangsúlyozta, hogy ezen a területen van megtakarítási lehetőség, és ez a közösség szempontjából hasznos. Leszögezte, hogy nincs szükség az önkormányzatoknak az államkincstáron keresztüli hitelezésére, hiszen "arra ott vannak a bankok, tehát nem arról van szó, hogy beruházásokhoz ad a kormány kedvezményes hiteleket". Nem is lenne célszerű, hiszen egy versenypiacon keresztül kell kialakulnia a kamatszinteknek - tette hozzá.
Kapcsolódó
A gazdasági tárca vezetője az interjúban arról is beszélt, hogy lehetővé kell tenni, hogy az államigazgatásban dolgozó munkavállalók számára a bérkifizetés is sokkal felhasználóbarátabbá váljon. "Ehhez keresek egy új embert" - mondta, utalva arra, hogy április végén mentette fel Kandrács Csabát, a szervezet korábbi elnökét, s helyére - megbízott vezetőként - miniszteri biztost nevezett ki.
Az interjúban elhangzottakról további részleteket korábbi cikkünkben olvashat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve