A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 15 bázisponttal 2,70 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot kedden. A kamatdöntéséről Varga Mihály korábban azt mondta, bízik abban, hogy a monetáris tanács értékeli a kialakult szituációt, és felelős döntést hoz.
Arra a kérdésre, hogy a monetáris tanács az általa elvártnak megfelelő döntést hozott-e, Varga Mihály kijelentette: a monetáris tanácsban felelős, felkészült szakemberek vannak, akik nyilván értékelték azt, hogy a magyar gazdaság milyen pályán van, figyelembe vették a gazdasági növekedés, az infláció, valamint a külkereskedelmi mérleg alakulását.
A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: figyelni kell arra, mi a magyar gazdaság, a magyar államháztartás érdeke. A 2014-es költségvetést a jelenleginél alacsonyabb árfolyamszinttel tervezték; a monetáris tanács nyilván ezt a szempontot is mérlegelte a döntésnél. El kell telnie néhány napnak, hogy kiderüljön, hogyan hatott a magyar gazdaságra az újabb kamatcsökkentés - fogalmazott.
Nem kell módosítani az idei költségvetést a jelenlegi magasabb árfolyamszint miatt - jelentette ki. Ennek oka egyrészt, hogy az árfolyamgyengülésnek túlnyomórészt külső oka van, másrészt pedig a költségvetésben jelentős, 220 milliárd forintos tartalékokat állítottak be. Varga elmondta: bízik abban, hogy az év átlagában a jelenleginél alacsonyabb árfolyamszint alakul majd ki, és a befektetők előbb-utóbb látni fogják, hogy a magyar gazdaság fundamentumai stabilak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve