A Kúria devizahitelek ügyében hozott hétfői döntését a kormánynak ki kell értékelnie, de a munkát folytatni kell annak érdekében, hogy az ország és a háztartások sebezhetősége a jövőben csökkenjen. Az a cél változatlan, hogy a kormány a jelzálogalapú devizahiteleket kivezesse és további lépéseket tegyen a devizahitelesek érdekében - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés elfogadása után. Az árfolyamrés és a szerződések ügyében pedig az Európai Bíróság döntését várják.
Kérdésre válaszolva kijelentette: az idén sem kellett a rezsicsökkentés miatt módosítani a költségvetést, s erre 2014-ben sem lesz szükség.
Nincs olyan terület a költségvetésben, amelyik az ideinél kevesebb forráshoz jutna jövőre - fogalmazott a tárcavezető. Úgy látja, hogy a 2014-es költségvetésben rendelkezésre álló nagyjából 220 milliárd forint tartalék bármilyen év közben hozandó döntéshez elegendő fedezetet nyújt.
A hitelintézeti törvény elfogadott módosítása - miszerint a deviza alapú jelzáloghitel-szerződésekre kiterjesztik az MNB-középárfolyamának alkalmazását - lehetőséget ad az árfolyam változásával, az árfolyamréssel kapcsolatos banki visszaélések elkerülésére - mondta a tárcavezető.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve