Az MSZP támogatottsága mélypontra süllyedt: 25 év óta most először fordul elő, hogy a párt a választani tudó "biztos" szavazók körében nem éri el a 10 százalékot. A DK is gyengült: míg az utóbbi években a párt támogatottsága a teljes népességben többször elérte a 6 százalékot, jelenleg csak 3 százalékon áll - olvasható a portálon.
Az LMP azonban növelni tudta táborát, minden szempont szerint előzi a DK-t. A választani tudó biztos szavazók között 7 százaléka van, míg az MSZP-nél ez a szám 9, a DK-nál 5.
A júniusi felmérés óta a Fidesz érdemben növelte támogatottságát. A teljes népesség 36 százalékát tudhatja maga mögött a kormánypárt.
Miközben a Jobbik támogatottsága a teljes népességen belül június óta alig változott, a választani tudó "biztos" szavazók körében - a szimpatizánsai szavazási kedvének csökkenése miatt - 21-ről 16 százalékra esett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve