A portál szerint szaharai eredetű por és homok halmozódott fel a légkörben hazánktól délnyugatra, elsősorban az Ibériai-félsziget, a Földközi-tenger nyugati medencéje és a Balkán nyugati térsége felett, mely pénteken a délnyugati áramlásnak köszönhetően Magyarország felé is sodródhat. Így a délnyugati és a déli tájakon helyenként az is előfordulhat, hogy a csapadékkal együtt ez kimosódik a légkörből.
Ez elsősorban úgy vehető észre, hogy az esőcseppek színe sárgássá válik, illetve a csapadékhullás után a tereptárgyakon, az utcán parkoló autókon vékony por, valamint homokréteg alakulhat ki.
Az érintett országrészekben ajánlott tehát óvni a gépjárműveket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve