Módosultak a halgazdálkodási törvény előírásai, így januártól már horgászati tevékenységet halgazdálkodási vízterületen és halgazdálkodási létesítményben kizárólag állami horgászjegy vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet folytatni. Ennek hiányában a jogosulatlan horgászat halvédelmi bírság kiszabását és a horgászjegy váltásától történő eltiltást vonja maga után - írja honlapján a hatóság. A jogszabályok ismeretének hiánya senkit sem mentesít az előírások betartása alól.
Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen (víztérkóddal rendelkező vizek) az állami vagy turista állami horgászjegy mellett a halgazdálkodásra jogosult által kiadott területi jegy megváltása is szükséges, és - a jogszabályi előírásokon túl - a halgazdálkodásra jogosult által meghatározott feltételek betartása is kötelező.
Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen (nincs víztérkódja és nem halastó) az állami vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet horgászni, illetve onnan elvinni csak idegenhonos halfajokat lehet. A Nébih felhívja a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségek betartása alól a magántulajdonban lévő úgynevezett "horgásztavak" (nem összekeverendő a halastóval) sem mentesülnek!
A halastavak esetében (szintén nincs víztérkódja), amennyiben nem egyértelmű, hogy a horgászni kívánt víz nem nyilvántartott vízterület vagy halastó, az üzemeltetőtől kell felvilágosítást kérni, hogy a létesítmény rendelkezik-e FELIR azonosítóval. A FELIR azonosító megléte a haltermelési létesítmények esetében kötelező.
A megtévesztő, túlzottan kecsegtető hirdetéseket érdemes kétkedve fogadni. A hivatal javasolja a horgászoknak, hogy a bizonytalanságok eloszlatása, valamint a jogsértések, szankciók elkerülése érdekében kérdéseiket juttassák el az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve