A napilap keddi cikke szerint jelenleg 125 ezer ember részesül rehabilitációs ellátásban, eddig legfeljebb heti 20 órában lehetett dolgozni, ennél többet vállalva megvonták az ellátást.
Amennyiben a kormány támogatja és a parlament elfogadja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által kezdeményezett törvénymódosító javaslatot, bármennyit dolgozhatnak az érintettek, feltéve, hogy a háromhavi jövedelmük nem több a minimálbér 150 százalékánál.
Az előterjesztés ezen felül értékállóbbá tenné a rehabilitációs és rokkantsági ellátás havi összegét is. A javaslat szerint a számítás alapösszege 94 500 forint lenne, amely minden évben a nyugdíjemelésre vonatkozó szabályok szerint, azzal megegyező arányban nő majd. Eddig a juttatás a 2012-es minimálbér bizonyos százalékában volt meghatározva.
Mindemellett a törvénymódosítás komolyabb szankciókat szabna a nem együttműködő megváltozott munkaképességű emberekkel szemben, három hónapra felfüggesztenék azon személyek ellátásának folyósítását, akik nem teljesítik az együttműködési vagy rehabilitációs tervben foglalt kötelezettségeiket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve