A július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent.
A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.
Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos.
A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve