Fekete Dávid, aki a város alpolgármestere is, a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban azt mondják, "őket régebben arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a választásokon és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna". Ez a 2013-as bajai akcióhoz hasonló videó - idézi az MTI.
Az embereknek, akik között vannak szellemi fogyatékkal élők, írástudatlanok és olyanok, akik nem is győriek, néhány ezer forintot ajánlottak fel a szereplésért, de volt, akit munkahelyének elvesztésével fenyegettek meg. A politikus hozzátette: a videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat, ezáltal az eredményeket. A közeljövőben feljelentést tesznek az ügyben - jelentette ki.
Elmondta azt is, hogy eddig egy tucat ember jelentkezett a Fidesznél, hogy szerepel ilyen videókban, és nyilatkozatot arról, kik, hol, mikor és milyen módon készítették elő a bűncselekményt és hogyan hajtották végre. Ezek a nyilatkozatok rendelkezésre állnak és pontosan le van írva bennük, hogy kik voltak az ellenzéki pártok megbízottjai.
"Ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártoknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetésé árán is". Hozzátette: a Fidesz győri szervezete felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy "fejezzék be a választási csalásokat, a szerencsétlen emberek kihasználását és felhasználását". Az ellenzék módszereit elutasítják, továbbra is a győriekkel közösen szeretnék építeni a várost - mondta.
Szerinte a január 26-ai választás sorsdöntő lesz a város életében, mert a tét az, hogy folytatódhat-e "az elmúlt évek nyugodt városépítő munkája a kormánnyal közösen", jelöltjük, Dézsi Csaba András irányításával vagy "örökös háborúskodás" költözik a megyeszékhelyre.
Győrben január 26-án azért tartanak időközi választást, mert az október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-ával lemondott tisztéről.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve