A DK alelnöke keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelettel a Magyar Honvédség feladatai - július 13-ától július 31-éig - kiegészültek az úszó világbajnokság megvalósításához szükséges budapesti létesítmények őrzésével és védelmével.
A jogszabály azt is rögzíti, hogy a katonák tevékenysége a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek feladat- és hatáskörét nem érinti.
Kapcsolódó
Vadai Ágnes ugyanakkor felvetette, "ha katonák végeznek őrző-védő feladatokat, akkor mit csinálnak a rendőrök és a terrorelhárítók?". A DK képviselője indokolatlannak tartja, hogy a magyar katonákat egy sportversenyen dolgoztassák. Szokatlan, és a "demokráciákban amúgy sem jellemző", hogy honvédelmet ellátó alakulatok kapjanak ilyen feladatot - közölte.
"Több ezer fős létszámhiánnyal küzd a honvédség, a katonák túlterheltek" - emelte ki a politikus, hozzátéve "a DK szerint a katonák, a Magyar Honvédség lassan az alapfeladatát sem tudja ellátni, és ez veszélyezteti az ország biztonságát".
A vizes vb-t július 14. és 30. között rendezik meg Budapesten és Balatonfüreden.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve