„Az idén kötött utasbiztosítások kapcsán az ügyfelek zöme kiemelt figyelmet szentel a Covid-19 fedezeteknek: egy közelmúltban végzett alkuszi felmérés alapján az utazásra készülők 81 százaléka e nélkül nem is hoz döntést – magyarázza Molnár László, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja. – Különösen a betegség kapcsán felmerülő költségek térítése, illetve az útlemondáshoz, útmegszakításhoz kapcsolódó lehetőségek iránt nagy az érdeklődés.”
A biztosítók az utasbiztosításokban szereplő sürgősségi orvosi, illetve kórházi ellátási költségeket (a szerződésben szereplő egyéb járulékos költségekkel együtt) koronavírus-fertőzés esetén ugyanúgy térítik, mint más megbetegedések esetében. Azokban az országokban azonban, amelyeket a Konzuli Szolgálat a Covid-járvány miatt nem javasol úticélként, az egyes biztosítók eltérő módon járnak el: vannak, amelyek ezekben a régiókban is fedezik a fertőzéshez köthető kockázatokat, más biztosítók az ilyen kockázatokat kizárják a fedezetből.
A sztornóbiztosítás, asszisztencia is jól jöhet
Az útlemondás-biztosítás, más néven sztornóbiztosítás elsősorban betegség, baleset vagy halál esetén térít, vagyis fedezetet biztosít a koronavírus-megbetegedés miatt fellépő lemondási költségekre is (bánatpénz, kötbér, stb). Ha azonban az utazó nem betegszik meg, de karanténba kényszerül, a sztornóbiztosítás általában nem térít (bár egyes biztosítók a felmerülő igények miatt már dolgoznak olyan módozatokon, amelyeknél a karantén is lemondási ok lehet).
Fontos tudni, hogy ha bármilyen okból meghiúsul az utazás, az utazás kezdete előtt a szerződő bármikor kérheti a teljes biztosítási díj visszatérítését.
A korábbi évekhez képest idén – szintén a Covid-19 által okozott bizonytalanság miatt – többen választják úticélnak a környező országokat, ahová jellemzően nem repülőgéppel, hanem autóval utaznak. Ezért célszerű megvizsgálni, hogy az utasbiztosítás tartalmaz-e gépjármű-fedezetet, melynek különösen külföldön, idegen környezetben lehet nagyon hasznos része a gépjármű-asszisztencia szolgáltatás is. Ha nem része az alapbiztosításnak, akkor a legtöbb esetben külön díj mellett kérhető ilyen kiegészítő szolgáltatás.
Tervezett extrém sporttevékenység (rafting, szörfözés, jet-ski, sziklamászás, búvárkodás, stb.) esetén mindig meg kell vizsgálni az adott biztosítók ajánlatát, ugyanis itt is jelentős eltérések vannak a biztosítók kockázatvállalási hajlandóságában.
Most sem elég mindenre az Európai Egészségbiztosítási Kártya
Az EU-ba szervezett külföldi utak esetében teljes védelmet az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) is csak utasbiztosítással kiegészítve képes nyújtani. Az EEK értelemszerűen az egészségügyi ellátással közvetlenül kapcsolódó költségeket fedezi (beleértve a koronavírus-betegséget is), ugyanakkor nem fedez olyan kapcsolódó kiadásokat, mint például a betegszállítás költségei, az utastársak és hozzátartozók utazásával kapcsolatos kiadások, a poggyászkár, valamint a külföldön kiemelt jelentőséggel bíró 24 órás telefonos asszisztenciát sem nyújt a bajba került utasnak.
Ha a rászoruló utas magánszolgáltató intézményben látják el, a kártya az ellátásnak csak egy részét fedezi. Emellett számos országban az állami szolgáltatók esetében is önrészt kell fizetni az ellátásért, egyes uniós államokban pedig visszatérítéses rendszer működik, vagyis az ellátás és a gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülőnek kell megelőlegeznie.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve