Az elkövetők Angliából telefonáltak idős embereknek, azt állítva, hogy az unokájukat baleset érte. A sértettek több százezer forintot vagy akár milliós nagyságrendű összegeket adtak át azoknak a futároknak, akiket a bűnszervezet vezetői irányítottak a becsapott emberek magyarországi lakcíméhez.
A 34 éves férfit és 30 éves nőt nemzetközi együttműködéssel a múlt héten liverpooli lakásukban elfogták és őrizetbe vették. Átadásukról a brit bíróság a későbbiekben dönt.
Kapcsolódó
A férfi ellen tíz elfogatóparancs van érvényben, egyebek mellett bűnszervezetben részvétel, csalás és erőszakos bűncselekmények miatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve