A miniszter beszámolt arról, hogy a magyar mezőgazdaságot rendkívüli csapadékhiány sújtja, emiatt negyven százalékkal kevesebb kukorica és nagyjából feleannyi szálastakarmány termett, mint tavaly. Ez rendkívüli módon befolyásolja a gazdák, különösen az állattartók jövedelmét - közölte Fazekas Sándor, az agrártárca vezetője. A legfontosabb feladatának tartja a vidékfejlesztési minisztérium, hogy ebben a helyzetben gyors, hatékony segítséget nyújtsunk - mondtai Fazekas, aki agrárdiplomáciai sikerként értékelte, hogy a mezőgazdasági tanács "kimerítő részletességgel" foglalkozott a kérdéssel.
A gazdák kára egészen katasztrofális, de nemcsak Magyarországon, hanem egyébként egész Dél-Európában, tehát az unió felét érinti ez az aszály - magyarázta Fazekas Sándor.
A politikus az uniós agrárminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán felvetette annak lehetőségét, hogy a 2013-as közvetlen támogatások előlegének 50 százaléka helyett 80 százalékát lehessen kifizetni. Erről a miniszter szerint pár héten belül döntés is születhet.
Fazekas Sándor indítványozta az agrár-környezetvédelmi előírások könnyítését vagy felfüggesztését is, például a legeltetési időpontok és időtartamok terén. Ez azt jelenti, hogy az év hátralévő részében is, ami egyébként tilalmi időszak, lehetne legeltetni.
A politikus azt is kérte, hogy az Európai Unió vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapjából utaljanak gyorssegélyt az aszálykár enyhítésére. Erre a miniszter szerint Ciprus esetében volt már korábban példa. Végül elmondta, hogy Magyarország szorgalmazza egy "operatív, kellően rugalmas" uniós, mezőgazdasági krízisalap felállítását.
A miniszter beszámolója szerint uniós kollégái közül többen támogatásukról biztosították felszólalásaikban, az Európai Bizottsággal pedig a jövő héten további egyeztetések lesznek, megkezdődik a piaci helyzet elemezése, és megvizsgálják, melyek azok az európai uniós eszközök, mechanizmusok, amelyek alkalmasak lehetnek a segítségnyújtásra. Fazekas Sándor úgy becsülte, hogy nagyjából két hónapon belül eldől, milyen segítséget kaphat Magyarország és a többi, aszály sújtotta uniós tagállam a károk enyhítésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve