Tuzson Bence felidézte: az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, és körülbelül két hete újabb levelet küldtek az ügyben, s további kérdéseket tesznek fel a jogi határzárral és a tranzitzónákkal kapcsolatban.
Az államtitkár ismertetése szerint a kérdésekre június 17-ig kell válaszolni. Hozzátette: a kormány legutóbbi ülésén úgy határozott, nem változtatja meg bevándorláspolitikáját, és ha szükséges, áll a bizottsági, majd - ha szükséges - a bírósági eljárás elé. Megjegyezte: a kormányt ebben erősíti a nemzeti konzultáció, amiben eddig több mint 1 millió 660 ezren vettek részt.
Kapcsolódó
"Nem kívánjuk lebontani a kerítést, ragaszkodunk a tranzitzónákhoz, a jogi határzárhoz és ahhoz, hogy betartsuk a schengeni szabályokat és megvédjük az Európai Unió határait" - fogalmazott Tuzson Bence.
Elmondta: az Európai Bizottság a tranzitzónákat és az ahhoz kapcsolódó szabályozást, valamint a jogi határzár szigorítását kifogásolja, miközben a tranzitzóna a bizottság állításával szemben nem jelent őrizetet, az oda önkéntesen belépő bármikor elhagyhatja a tranzitzóna területét. Emellett nem őrzött területről van szó, és biztosítanak benne minden ellátást, és van olyan része is, amely kifejezetten a kísérő nélküli kiskorúaknak, családoknak, egyedülálló férfiaknak, illetve nőknek van kialakítva - fűzte hozzá.
Tuzson Bence kitért arra is, hogy Európa területén állandósult a terrorveszély, a legutóbbi, manchesteri merénylet pedig azt igazolja, hogy a terrorizmus célpontjai a gyerekek lettek. Ez megengedhetetlen - jelentette ki, hozzátéve, az Európai Uniónak is mindent meg kell tennie a gyerekek biztonsága érdekében, ezért át kellene gondolnia magatartását. Szavai szerint jelenleg Brüsszel nem vesz tudomást arról, milyen veszélyt jelentenek a terroristák.
(A Ceu-ügyben zajló kötelezettségszegési eljárás fejleményeiről itt olvashat.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve