Kedden délután, kora este a Dunántúlon várható délnyugat felől zivatarok előfordulása, emellett általában az országban egy délnyugat-északkelet tengely menti sávban (Dél-Dunántúl, középső országrész, északkelet) jobbak a feltételek zivatarok kialakulásához. A zivatarokat viharos (60-80 km/órás) szél, intenzív csapadék kísérheti - írja az Inforadió.hu.
Néhol, kiemelten az Alpokalján, Dél-Dunántúlon, illetve északkeleten heves zivatar is előfordulhat 90 km/óra feletti széllel és nagy méretű jéggel. Késő este nyugat felől egy kiterjedt zivatarrendszer várható, mely szerda reggeltől kelet felé távolodik. Éjszaka nagyobb számban az ország déli felén várható intenzív csapadékgócok kialakulása, melyhez felhőszakadás (20-40 mm), jégeső és 70-80 km/óra feletti szél társulhat.
Szerda napközben az ország döntő részén átmenetileg nyugodt időjárás várható, majd késő este nyugat felől egy hidegfront érkezik. A záporokkal, zivatarokkal, megerősödő, zivatar környezetében viharossá fokozódó északnyugati széllel érkező front várhatóan éjfél körül éri el a Duna vonalát. A Dunántúl nyugati részén heves zivatar is kialakulhat, 80-90 km/órát elérő széllel. Kedden az északi, északnyugati országrészben már enyhül a hőség, az ország nagyobb részén azonban 26-29 fokos középhőmérséklet várható. Szerdán az ország délkeleti felén 25, 26, máshol 25 fok alatti középhőmérséklet várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve