Az elkövetői kört egy fejér megyei férfi irányította. A céghálózat csúcscége vagyonőröket foglalkoztatott, azonban ezeket a dolgozókat a láncolat alján lévő "bukó" cégekhez jelentették be, de járulékot nem fizettek, a bevételek után pedig nem adóztak. A rövid időn belül felhalmozódott tartozással egyszerűen megszűntek, és a dolgozók egy újabb bukó-céghez kerültek - írja az MTI.
Az akcióban a nyomozók 26 helyszínen tartottak házkutatást és foglaltak le bizonyítékokat. 7 gyanúsítottat hallgattak ki, és 5 céggel szemben indítottak eljárást. A bűnös vagyon visszaszerzésére gépkocsikat, követelést foglaltak le és bankszámlákat zároltak tízmilliós nagyságrendben. A nyomozók munkáját IT szakemberek segítették a bizonyítékok lefoglalásában, valamint az intézkedésekben közreműködött a NAV Bevetési Igazgatósága és a NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága is.
A nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatja. A bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 10 év szabadságvesztésre is számíthatnak. (Nagyot változik az élet júliustól - figyelmeztet a NAV.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve