A miskolci rendezvény az első eseménye volt annak a szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó konferenciasorozatnak, amelyet a nemzeti szakképzési és felnőttképzési hivatal, valamint a szakképzési centrumok szerveznek - idézi az MTI.
Palkovics László közölte: arra törekszenek, hogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.
Ehhez három területen - kreatív magyarok, innovatív vállalkozások, gyors és biztonságos közlekedési rendszer és energetika - majd háromszáz olyan akciót, intézkedést határoztak meg, amellyel a cél elérhetővé válhat.
Palkovics László megemlítette azt a pilot projektet, amely Miskolcon valósulhat meg 6,5 milliárd forintos támogatással, és amelynek keretében kompletten átstrukturálják, átalakítják a szakképzés rendszerét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve