A Magyar Közlönyben megjelent határozat utal arra az idén márciusi határozatra, amelyben először jelent meg az új beruházás, de akkor költség nem szerepelt mellette. A mostani határozat ezt pótolja.
A férfi készilabda-Eb-re egy 20 ezer férőhelyes sportcsarnokot terveznek, amelyet a Népligethez építenének fel. Korábban erre Kocsis Máté azt mondta, hogy a beruházás 10-15 milliárdból meglesz.
Aztán augusztus elején olyan hírek jelentek meg, hogy a közbeszerzésre érkező ajánlatok ennél jóval drágábbak: a legalacsonyabb ár is megközelítette a 116 milliárd forintot, míg a legmagasabb kevés híján 160 milliárd volt. A legolcsóbb ajánlatot a Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában lévő Fejér B.Á.L. Zrt. adta.
Ehhez képest a mostani határozat szerint a beruházásra bruttó 101,5 milliárd forintot szán a kormány, mindezt egy multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építésére, amely magában foglalja a kapcsolódó területrendezési- és közlekedésfejlesztési munkálatok költségeit is.
Az építést a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos irányítja, az építtető pedig a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve