Az elmúlt hetekben 70 ezer ember vett részt a Fidesz rezsifórumain, ezeken mintegy ezer megoldandó kérdés vetődött fel - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, "rezsibiztos". Ezek nyomán döntött a kormány mai ülésén a mérőórákkal kapcsolatos panaszokról is: a döntés szerint a mérőórákkal kapcsolatos összes felmerülő költség a szolgáltatókat terheli - időpont még nincs.
A kormány döntött a Főgáz Zrt. átvilágításáról is: a cég 49 százalékban állami, 51 százalékban fővárosi önkormányzati tulajdonban van. A céget fogyasztóvédelmi szempontból átvilágítják.
A szolgáltatói alapdíj kérdésében azonban nem született döntés a mai kormányülésen. Mint ismert, a Fidesz-frakcióvezető Rogán Antal az alapdíjak eltörlését javasolta - a kérdést vizsgálja a kormány - mondta Németh Szilárd.
Az Elmű-Émász tervezett osztalékfizetése kapcsán Németh Szilárd elmondta, hogy az ellátásbiztonságot és az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztetheti. Ezért a kormány az energiahivatallal vizsgálja, hogy a Elmű-Émász tervezett osztalékfizetése törvényes-e. A kormány javaslata szerint a "karbantartásra és a fejlesztésre" félretett tartalékok terhére ne lehessen osztalékot fizetni - egészítette ki a"rezsibiztos" szavait Giró-Szász András kormányszóvivő.
Mint arról a Napi.hu is beszámolt, a kormányfőt meglepte, hogy energiaszolgáltató cég a tervezett áprilisi időpontról márciusra előrehozta évi rendes közgyűlését - ahol dönthetnek az osztalékfizetésről is. Elmű arról tájékoztatta portálunkat, hogy pusztán azért hozták előre a szokásos április közepi időpontról a közgyűléseket, mert április elején a részvényesek, mint állampolgárok alkotmányos kötelezettségüknek kell eleget tegyenek, mennek szavazni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve