Rég nem látott sikerszériát fut a költségvetés, a folyamat folytatódott áprilisban is, amikor az egyhavi deficit 19,1 milliárd forint lett - közölte az NGM az előzetes adatokat. Az első négyhavi hiány így 144,9 milliárd forintra nőtt, ennél alacsonyabb hiányt csak 2001-ben produkált az állam - akkor 91,3 milliárd forint volt a deficit.
Április végén a központi költségvetés 209,0 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 42,6 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 21,5 milliárd forintos többlettel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 465 milliárd forinttal volt magasabb, mint idén. Az április havi egyenleg szintén kedvezőbben alakult: a hiány 19,1 milliárd forintra teljesült, ami lényegesen alacsonyabb a tavalyi 73,1 milliárd forintos deficitnél.
A két év április végi egyenlegének eltérő alakulásában a tavalyinál jelentősen alacsonyabb kiadások, valamint a vártnál magasabb adóbevételek játszottak szerepet. A gazdasági növekedésnek és a foglalkoztatottság emelkedésének köszönhetően mind a bérekhez, mind a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetések (társasági adó, áfa, szja, szociális hozzájárulási adó és járulékbevételek) folyamatosan növekednek.
A feketegazdaság ellen megtett lépések (ekáer, online pénztárgépek) pedig az adófizetési morál javításához érdemben járulnak hozzá. Az előző évhez képest főként az uniós programok kiadásai, valamint a kamatkiadások alakultak mérsékeltebben. Előbbit a 2007-2013-as ciklus operatív programjainak zárása, illetve az új, 2014-2020-as időszak kifizetéseinek későbbi felfutása, míg utóbbit döntően a kamatfizetések éven belüli eltérő alakulása magyarázza - olvasható az NGM közleményében.
A kedvező gazdasági és költségvetési folyamatok tükrében kijelenthetjük, hogy a GDP 2 százalékában idei évre meghatározott hiánycél továbbra is reális és teljesíthető, amit nem befolyásol a költségvetési törvény országgyűlés előtt lévő módosítása sem - véli az NGM. Azaz a kormánynak továbbra sem áll szándékában a kedvező költségvetési folyamatokat a egyenleg így az az adósság csökkentésre fordítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve