A Daily Mail és a The Daily Telegraph internetes kiadásának híradásai szerint a The North Face nevű cégről van szó, amelynek divatkabátjait mások mellett Barack Obama amerikai elnök, valamint Angelina Jolie és Sharon Stone színésznő is hordja.
A lapok szerint a vállalat korábban úgy hirdette termékeit, hogy az azokhoz felhasznált tollpelyhet a haszonállattartás etikai normáinak megfelelő forrásokból szerzi be. Állatvédő aktivisták azonban kiderítették, hogy a cég beszerzési forrása valójában egy magyarországi telep, ahol a májukért tenyésztett libákat naponta többször kényszertömésnek vetik alá.
Marcus Müller, a Négy Mancs állatvédő alapítvány képviselője szerint "a poklot" jelentik az állatok számára azok a körülmények, amelyek között ezeket a szárnyasokat tartják. Müller a brit lapok idézete szerint a kényszertömést "az állatkínzás legrosszabb fajtájának" nevezte.
A Telegraph szerint a The North Face közölte, hogy megpróbál más beszerzési forrás után nézni. A brit lapok híradásában nem szerepel, hogy pontosan melyik magyarországi libatelepről van szó. A Mail online változata közöl egy fotót, amely libatömést ábrázol, de a képről nem derül ki, hogy hol készült.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve